1034 Budapest, Nagyszombat utca 19. | Telefon/fax: (+36 1) 388-7120
Főoldal » Mozaik munkaközösség » A két kórus kirándulása Balatonfüreden

A két kórus kirándulása Balatonfüreden

Idén Balatonfüredre utaztak a kórus tagjai egy tanítási napon. Fél nyolckor indult a vonat a Déli Pályaudvarról. Már az út is nagy élmény volt, fantasztikus látvány nyílt az utolsó fél órában a Balaton tükrére.

Leszállás után elindultunk a kikötőbe. Maradt egy kis időnk a sétahajó indulásáig, amit aranyos hattyúk és kacsák etetésével töltöttünk a stégnél.

A sétahajón voltak, akik a tetején utaztak, a zászlónál. Ott eléggé fújt a szél, de remek látvány tárult elénk. Láttuk a távolban a Tihanyt, és a hangulatot fokozta a körülöttünk hullámzó türkizkék víz, és a Balaton illata is.

Egyszer csak azt vettük észre, hogy a hegyek és a part ködbe burkolózott, a levegő lehűlt, az ég besötétedett, majd végül az eső is cseperegni kezdett. Ennek sem sikerült azonban elűznie a jókedvünket. Nekem kifejezetten jólesett egy kicsit megázni, nem tudom, ki hogy van ezzel…

A hajónk kikötött. Mikor ismét szárazföldet éreztünk a talpunk alatt, lesétáltunk a strandra, ahol a bátrabbak, legalábbis akik hoztak fürdőruhát, beugorhattak a hullámok közé lubickolni, de voltak, akik inkább meglátogatták a közeli lángosozót, és olyanok is, akik csak szárítgatták magukat az újra hét ágra sütő napon.

Később lehetőség nyílt Kovácsik Antal tanár úrral meglátogatni a vitorlás múzeumot, ahol kötöttünk akasztófa csomót és tehettünk egy próbát a viharszimulátorral is.

A vonaton összegyűltünk egy kocsiba, hogy közösen énekeljünk a kóruson tanult dalok közül a kedvenceinket. Még gitárkíséretet is kaptunk hozzá. Remélem, a többiek is olyan jól érezték magukat, mint én. Azt gondolom, ez a kirándulás remek alkalom volt arra, hogy összekovácsoljon minket, azon túl, hogy csodás program is.

Palotás Rebeka (7.a)