1034 Budapest, Nagyszombat utca 19. | Telefon/fax: (+36 1) 388-7120
Főoldal » Angol munkaközösség beszámolók » 2011 Comenius projekt

2011 Comenius projekt

Március első vasárnapjának délelőttje izgatott várakozással telt, hiszen ezen a napon érkeztek meg hozzánk lengyel barátaink, akiket majdnem egy egész éve nem láttunk. Délután azonban mindez átváltott egy ideges rohanásba, mikor kiderült, hogy a tervezettnél majdnem két órával korábban érkeznek, és mi ekkor még nem álltunk teljesen készen a fogadásukra. Szerencsére beindult a riadólánc, és 3 órakor már (majdnem) mindenki az aulában volt, éberen várva az érkezésüket. Körülbelül fél órával ezután meg is érkeztek, s a viszontlátás öröme után mindenki elvonult fogadó családjával.

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERAA következő 10 nap eseménydúsan telt el, szinte minden percünk be volt táblázva, olyan szorosra sikerült a program. Az első napon az iskola bemutatása után városnéző sétát tettünk a budai oldalon. Sajnos az idő (és az időjárás) közbeszólt, így nem tudtuk mindazt megtekinteni, amit terveztünk, de így is tetszett nekik Budapest.

Comenius_41cAz ezután következő napok igencsak aktívan teltek. Hallgattunk egyetemi előadásokat az ELTE TTK-n és az Óbudai Egyetemen (ekkor néhányan találkoztak a Balassi Intézetben tanuló lengyelekkel, és be is ültek velük ott magyar órákra), jártunk a Zichy Kastélyban és a Vasarely Múzeumban, részt vettünk matek és történelem vetélkedőn, és természetesen dolgoztunk a projektfeladatokon is. Ezen kívül jártunk a Parlamentben, és megtekintettük közösen a március 15-i ünnepséget. Ez különösen tetszett nekik, hiszen idén a szervezők rendhagyó ünnepséggel készültek, melyben a zenéé volt a főszerep.

Az ünnepi szabadnapjainkon is voltak természetesen programok: közös kirándulást tettünk Hollókőre és Ipolytarnócra, majd Visegrádra és Esztergomba a családokkal együtt, és láthattunk volna vízilabda meccset is, ha eljön az ellenfél. Elmondásuk alapján mégis a Portya tetszett nekik a legjobban, amikor hármas csapatokban kellett feladatokat végrehajtaniuk, ezáltal is megtekinthették Budapestet.

Az utolsó nap félig szabadon telt: miután körbejártuk a Csodák Palotáját, ahol angol nyelvű előadást tartottak nekünk, elvittük őket egy bevásárló körútra.

Este az aulában rendeztek nekünk búcsúestet, ahol változatos magyar ételekkel fogadtak bennünket. Elhangzottak köszönő- és búcsúbeszédek, majd lassan elindultunk haza, hogy legyen mindenkinek elég ideje rendesen összepakolni, hogy ne másnap kelljen kapkodni.

A másnap reggel kissé szomorú hangulatban telt el, és az időjárás sem javította kedvünket. Egy utolsó összeborulás, és a távolodó busz látványa után visszatértünk a szürke hétköznapokba. Reméljük, ők is olyan jól érezték magukat itt nálunk, mint mi annak idején Lengyelországban, és kellemes emlékekkel térnek haza.

Terjék Tamás (11.b)

Comenius_41b