2011 London

Március 13-án eljött a várva várt nap, ugyanis ezen a napon vette kezdetét életünk egyik legnagyobb élménye, mikor elindultunk Londonba.

 Ezen a gyönyörű délelőttön fél tízkor szálltunk be abba az ocsmány sárga buszba, ami elvitt minket egész Európán keresztül az egykori Brit Birodalom fővárosába. Útközben megálltunk Bécs városában is úgy két órára, ahol megnéztük a nevezetességeket és belebotlottunk egy líbiai szimpátiatüntetésbe is, ami véleményünk szerint nagyon nem illett a belvárosba.

Másnap délelőtt érkeztünk meg a csatorna partjára. A szigorú útlevélellenőrzés után felszálltunk a vonatra buszostól, ami át vitt minket a „ködös Albionba”. Röpke 35 perc vonatozás után megérkeztünk Angliába, ahol első programként sétáltunk egyet a doveri tengerparton. Itt láttuk a fehér sziklákat és a várat, ami kissé ködbe burkolózott, de még így is tiszteletet parancsolt. Miután mindenki belekóstolt a brit levegőbe, elindultunk Canterbury-be. Canterbury legnagyobb nevezetessége a katedrálisa és gyönyörű óvárosa, amit nekünk is lehetőségünk volt megcsodálni. A következő állomás Greenwich volt. Itt a Hajózási Múzeumban megtekinthettük többek között Nelson admirális zubbonyát, amit a trafalgari csatában viselt (nem is ezt viselte, arról csak egy képet láttunk). Majd ezután megnéztük a Királyi Obszervatóriumot, ahol ugráltunk Nyugatról Keletre (mivel itt található a nulla hosszúsági fok).

A nap utolsó eseménye a családokkal való találkozás volt, amit mindenki izgatottan várt. Indira tanárnő azt mondta nekünk, hogy Mrs. Chinappához fogunk kerülni, így ebben a tudatban érkeztünk meg a találkozó helyszínére. Kisebb kavarodás után egy ősz hajú nénihez irányítottak minket, akinek szinte egy szavát sem értettünk, mert iszonyúan hadart. Már itt is feltűnt, hogy túlságosan angolnak tűnt ahhoz, hogy Chinappának hívják. Rövid autókázás után megérkeztünk a lakáshoz, ami kísértetiesen emlékeztetett egy átlagos angol házra. Mi az emeleten kaptunk helyet egy igen szerényen berendezett szobában, ahol négy ágy között alig fértünk el. Szigorú szabályok között kellett élnünk: a tükörtől kezdve a mosdóig mindent szabályoztak. A hangulat oldása végett rögtön odaadtuk az ajándékokat, ami meghozta a kívánt eredményt. Első este a vacsora mirelit pizza volt, melynek elfogyasztása után mindenki hulla fáradtan dőlt az ágyába.

Fel se keltünk reggel fél nyolcig, amikor egy kísérteties angol hang beszólt a szobába: „Time to get up”. Egy gyors mosakodás után elfogyasztottuk a reggelinket, majd a találkozási pont felé vettük az irányt. Első londoni napunk programja főként múzeumlátogatásokból állt. A Temze déli partján szálltunk le a buszról, ahonnan elsétáltunk a Globe Színház mellett, majd átkelve a Millenium Bridge-en megérkeztünk Nagy Britannia legnagyobb (és a világ második legnagyobb) katedrálisához, a Szent Pálhoz. Ezt követően egy játékosnak szánt (de idegesítő) kérdőívet kellett kitöltenünk a valójában nagyon érdekes London Múzeumban. Következő állomás a British Museum volt, amelyből csak keveset láttunk az óriási méretei következtében. Itt kaptunk 3 óra szabad időt, amit akár az Oxford Streeten is tölthettünk volna, de mi inkább egy hangulatos ír pubban töltöttük, már csak azért is, mert ki akartunk próbálni egy igazi pubot Londonban. De nem hagytuk ki az Oxford Streetet sem, mert azért ez is egy kuriózum. Mindenki időben visszatért a buszhoz, majd egy a programban nem tervezett meglepetés várt minket, mivel átmentünk a Tower Bridge-en.

Negyedik napra Windsor és Eton volt az úti cél. Egy, a reptereket is megszégyenítő átvizsgálás után bejutottunk a kastélyba, ahol nagy örömünkre épp az őrségváltás zajlott. Ezután megnéztük a Szent György kápolnát, majd utána a vár belsejét is. Egy röpke ebédszünet után átsétáltunk Etonba, ami Anglia egyik leghíresebb főiskolájának ad otthont. Majd a napi meglepetés gyanánt kitértünk Hampton Court irányába, ami gyönyörű reneszánsz palotájáról és ennek hatalmas labirintusáról híres.

Az ötödik napot a belváros megtekintésével töltöttük. Elsőnek a Westminster Apátságot néztük meg, ahol több híres ember sírját is megtalálhattuk. Ezután vetettünk néhány pillantást a Parlamentre és a Big Benre, majd indultunk a Buckingham Palota felé. Útközben megnézhettük a Downing Street 10-et és a lovas őrség laktanyáját, ahol sok vicces kép készült. A Buckingham Palotánál sikerült elcsípnünk az őrségváltás végét. Innen a Piccadilly Circus-höz mentünk, de itt legnagyobb bánatunkra a londoni olimpia miatt a legtöbb környező épület fel volt állványozva. Némi szabadidő után a China Townon keresztül a Covent Gardenhez érkeztünk, ahol szintén kaptunk időt a shoppingolásra.

Majd elindultunk aznapi utolsó úti célunk, a Trafalgar Square felé. Aki akart, itt bemehetett a Nemzeti Galériába, de mi inkább fölmásztunk a Nelson admirális szobra alatt lévő oroszlánokra. Mielőtt felszálltunk volna a buszra, még vethettünk néhány pillantást a Temze túloldalán lévő London Eye-ra. A hazafelé vezető úton megálltunk vásárolni, hogy mindenki fel tudjon tankolni a következő napi útra (8 font volt a Guiness raklapja, hát ki tudna ott hagyni egy ilyet?).

A hatodik nap reggelén könnyes búcsút vettünk Mrs. Chinappától, akiről idő közben kiderült, hogy valójában Mrs. Dickensonnak hívják (s ez megmagyarázza, hogy miért tűnt ennyire angolnak). Eztán kezdetét vette a végtelennek tűnő utazás vissza Magyarországra. Budapestre negyed négy körül érkeztünk meg, ahol még megköszöntük Indira tanárnőnek, hogy megszervezte ezt a nagyszerű utat. A családok már izgatottan vártak minket. Véleményem szerint mindenkinek felejthetetlen élményekkel tért haza.

Dóczy Gergely, Tarsoly E. Gábor (12.d)
fotók: Lendvai Márton (10.d), Paulik Rita (12.b)