1034 Budapest, Nagyszombat utca 19. | Telefon/fax: (+36 1) 388-7120
Főoldal » Magyar munkaközösség archívum » Krúdy-séta

Krúdy-séta

Ha ősz, akkor Krúdy-séta Molnárné Vámos Katalin tanárnő vezetésével. A 9.d osztály számára szervezett kulturális sétán jelen volt még Csonka Katalin osztályfőnök tanárnő, aki német honismereti tudásával fűszerezte az elhangzottakat, valamint Csizmazia Mátyás tanárjelölt.

A szeptember 23-án, pénteken a 7-8. órában tartott vezetésen először az Óbudai Társaskörben néztek körül a látogatók, megtekintették az időszaki kiállítást is, a Hungarikonok-tárlatot.  Kárpáti Tamás gyűjtő elhozta többek közt a Karinthy család írógépét, Esterházy Péter szemüvegét, Tandori Dezső piros sapkáját, Kosztolányi Dezső levelét és még sok-sok relikviát, melyeket neves hazai képzőművészek foglaltak keretbe.

Ezt követően a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban kukkantottak be a sétálók abba a két szobába, ahol Krúdy Gyula életének utolsó, szomorú éveit töltötte, majd benéztek a Kéhli Vendéglőbe (Krúdy asztala). Az étterem előtt összefutottak a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett olimpiai, világ- és Európa-bajnok magyar vízilabdázóval, edzővel, Faragó Tamással is, aki lelkes sportolásra és tanulásra biztatta a diákokat.

Innen a Szent Péter és Pál-templom mellett (Bonfini-emléktábla) a Szentlélek, majd a Fő térre vezet az utuk, ahol a látványosságok megtekintése után Szanyi Péter Krúdy-szobránál készült egy csoportkép a 9.d osztályról és kísérőikről.