2026. szeptember 26-án lelkes csapat indult útnak a gimnázium 2. irodalmi tantúrájára. A zömében 11-12.-es diákokból, néhány tanárból és szülőből álló társaság először Leányfalun állt meg, ahol Kolos Virág, Móricz Zsigmond unokája mesélt az író Leányfaluhoz való kötődéséről, a nyaraló megvételéről, felvirágoztatásáról és a család történeteiről.
Ezt követően a gyönyörű őszi időben a Dunakanyar, majd Esztergom állomása következett. Az előhegyi Babits Mihály Emlékház igazi kincsestár azoknak, akik szeretik a nyugatos költőfejedelmet, s szívesen fogadják a pazar látnivalókat s a múzeumpedagógus érdekes meséit. Az előhegyi tartózkodást Tarcsay Veronika (12.a) szavalata (Babits: Recitativ) és az emlékház közös megkoszorúzása tette ünnepélyessé. Az autogramfalról és a nyaralóban megfordult híres emberekről is szó esett.
A túra következő állomása Dunaalmás volt, ahol a helyi temetőben egy lila virágcsokorral emlékezett meg a kirándulók csapata Csokonai Vitéz Mihály és Vajda Julianna, Lilla kapcsolatáról. Kis Benedek (12.a) szavalata (Csokonai: Tartózkodó kérelem) tette különlegessé a temetői látogatást.
A literatúra utolsó állomása „az élővizek városa”, a gyönyörű Tata volt. A csodálatosan felújított kastélyban szakvezető segítségével ismerték meg a látogatók az Esterházy-család és Tata kapcsolatát, a kastély történetét, illetve sok érdekességet. Vámos tanárnő ezt követően még megmutatta azokat az ikonikus helyszíneket, épületeket, szobrokat, melyeket mindenképpen látnia kell a Tatára látogatóknak: az Év Fáját (2014), a híres platánfát, Keresztelő Szent János, Öveges professzor, Magyary Zoltán szobrát, s természetesen a Várat. Az együttlétet cukrászdázás és szabad séta zárta. Hazafelé még szóba került a vértesszőlősi Samu, a tatabányai Árpád Gimnázium, illetve a Turul-emlékmű is.
A literaúrát Molnárné Vámos Katalin tanárnő álmodta meg és vezette végig a nap során. Az NKE-nek nagyon hálásan köszönjük a buszt, mellyel kényelmesen utazhattunk.
- Móricz Zsigmond emlékkiállítás
- Babits Mihály háza az Előhegyen
- 12.a
- Autogramfal
- Babits Mihály: Recitatív
- Az emlékezés koszorúja
- Magyartanárok
- A litera-túra csapata
- Kilátás Esztergomra
- Csokonai Vitéz Mihály: Tartózkodó kérelem
- Lilla és a 11.a
- Öveges professzor
- Tatai Esterházy-kastély
- Arcképcsarnok
- 🙂
NKE Óbudai Árpád Gimnázium NKE Óbudai Árpád Gimnázium














