1034 Budapest, Nagyszombat utca 19. | Telefon/fax: (+36 1) 388-7120
Főoldal » Matematika munkaközösség » Amfiteátrum Kupa – köszönet az árpádos szülőknek

Amfiteátrum Kupa – köszönet az árpádos szülőknek

Kedves árpádos Szülők!

Szeretnénk megköszönni Önöknek, hogy támogatásukkal hozzájárultak a 27. Amfiteátrum Kupa Matematikaverseny lebonyolításához. Segítségükkel – iskolánk immár huszonhét éves hagyományát megtartva – az esemény idén is sikeresen lezajlott.

A szervezés során kétségtelenül sok új kihívással kellett szembenéznünk. Mivel a versenyt ez évben nem lehetett hagyományos módon, az iskolában megtartani, a megmérettetést online térbe helyeztük. Ehhez meg kellett teremteni a technikai hátteret, melyben informatikus diákjaink és tanáraink segítettek. A versenyhez hagyományosan hozzátartozó színes programokat is igyekeztünk megvalósítani, ezekről videók készültek, és ezzel tettük teljessé a versenynapot. A rendezvény honlapján láthatják munkánk eredményét.

A változások ellenére idén is sokan jelentkeztek a versenyre, sok diákot tudtunk jutalmazni a remek eredményekért. A rendezvény lebonyolítása után számos pozitív visszajelzés is érkezett.

Nagyon hálásak vagyunk az Árpád Gimnázium szülői közösségének, akik közül sokan évről-évre támogatnak bennünket, nélkülük ez a rendezvény nem valósulhatna meg.

Köszönettel:
A szervező 11.b osztály nevében
Szalai Henrietta, Pogány Balázs, Balikó Virág főszervezők;
Fodor Róbert, Horváth Ábel informatikusok;
Czinki József osztályfőnök.
A matematika munkaközösség nevében
Besnyőné Titter Beáta és  Sztojcsevné Fekete Mária.