1034 Budapest, Nagyszombat utca 19. | Telefon/fax: (+36 1) 388-7120
Főoldal » Krónika » Április 10. – A FÉNY alkotópályázat eredményhirdetése

Április 10. – A FÉNY alkotópályázat eredményhirdetése

Amint az közismert 2015 a Fény Nemzetközi Éve. Az MTA ezzel kapcsolatos felhívására idei könyvtári alkotópályázatunk középpontjába mi is a fényt állítottuk.

A tanulókat könyvtári szolgáltatással és tanári konzultációval segítettük, de alapvetően önállóan dolgoztak: saját választáson, ötleten és egyéni kivitelezésen alapuló pályamunkákat adtak le.

Tehetségben, eredeti gondolkodásban, igényességben idén sem volt hiány.

Több mint nyolcvan pályázati feladat közül lehetett választani, és a diákok ezúttal is éltek a gazdag kínálattal, sokoldalúan dolgozták fel a fény témáját.  Készültek esszék, filmek, vers illusztrációk, prezentációk, dísztárgyak, szemléltető eszközök, fordítások, interjúk, újságcikkek, tablók, naptárak, fotóalbumok, novellák, versek – csak, hogy a legfontosabbakat említsük.

A fődíjat idén is a felülmúlhatatlan Valus Dávid (10.b) nyerte,  nyolc gyönyörű pályázattal. Ki kell emelnünk még Gembela Gergely (7.b) csodálatos, A fáklyától a LED égőig című filmjét.  A többi díjazott is kiválóan szerepelt, az idei mezőny különösen színvonalas volt, összesen 62 pályamunka érkezett be.

Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy az iskolánk egykori tanáráról elnevezett Szluha Nemzetközi Alapítvány 50000 Ft-tal támogatja pályázatunkat. Fontosnak tartjuk, hogy a diákok visszajelzést kapjanak munkájukról, ezért minden pályázatról részletes bírálatot, értékelést készítünk, amit a díjkiosztó ünnepségen a jutalom és oklevél mellé felolvasunk az egybegyűltek előtt.

A következő tanévben alkotópályázati témánk az idő lesz.

Buncsák Piroska

alkotopalayzat_fotoalbum

alkotópalyazat_valus_david