2026. január 19-én este ismét fiatal tehetségek vették birtokba a színpadot az Ádámok és Évák ünnepén a József Attila Színházban. Közel 160 középiskolás állt a deszkákra, hogy bemutassák Shakespeare műveit sajátos értelmezésben, előadásban, amelyeket az elmúlt időszakban felkészítő tanáraik és mentoraik segítségével állítottak színpadra.
Gimnáziumunk 11.a osztályos Gombár-köre Molnárné Vámos Katalin rendezésében és Fehér Anna színművész mentor segítségével A makrancos hölgy című Shakespeare-komédia rövid változatát adta elő, melyhez Vámos tanárnő írt prológust, s közösen Varró Dániel költő fordítását (a fordító engedélyével) választották.
A közel féléves előkészületet, próbákat méltán koronázta meg a bemutatókat követő ünnepélyes díjátadó, amely méltó lezárása volt a közös alkotómunkának. Iskolánk kis színjátszó köre a zsűritől a „Szép, pontos színjátszás” díját nyerte el.
A közös felkészülés, majd a jól sikerült előadás örök emlék marad az alkotók számára. Az érdeklődő árpádos tanárok, szülők és diákok április 14-én, kedden, az 5. óra utáni szünetben tekinthetik meg az előadást az aulában a költészet napjához kapcsolódóan.
NKE Óbudai Árpád Gimnázium NKE Óbudai Árpád Gimnázium




