1034 Budapest, Nagyszombat utca 19. | Telefon/fax: (+36 1) 388-7120
Főoldal » Címlap » Elhunyt Sarlósné Bánhegyi Lídia tanárnő (frissítve a temetés időpontjával)

Elhunyt Sarlósné Bánhegyi Lídia tanárnő (frissítve a temetés időpontjával)

Megrendülten tudatjuk, hogy életének 76. évében elhunyt Sarlósné Bánhegyi Lídia tanárnő.

Sarlósné Bánhegyi Lídia 1990-ben csatlakozott az Árpád Gimnázium közösségéhez, és egészen haláláig annak meghatározó, megbecsült tagja volt. Filozófiát és történelmet tanított, három osztálynak osztályfőnöke volt. 2009-től 2013-as nyugdíjba vonulásáig igazgatóhelyettesként dolgozott. Nyugdíjba vonulását követően az iskolai közösségi szolgálat adminisztrációjában segített.

Több évtizedes kiváló szaktanári, osztályfőnöki, munkaközösség-vezetői és igazgatóhelyettesi tevékenysége mellett a nevéhez fűződik az iskolai Diáktanács létrehozása és hosszú éveken át történő patronálása: a ma is nagyszerűen működő diákönkormányzatunkat az ő áldozatos munkája alapozta meg. Diákjai és kollégái valamennyien tisztelték és szerették, nagy munkabírású és emberséges kolléga, nagy tudású és empatikus tanár volt.

Hamvasztás utáni búcsúztatójára 2025. március 31-én 11:15 órai kezdettel kerül sor a Farkasréti temető Németvölgyi úti Makovecz ravatalozójában.

Emlékét szeretettel megőrizzük!

(az Árpád Lapok 2006 márciusi számában megjelent interjú)