1034 Budapest, Nagyszombat utca 19. | Telefon/fax: (+36 1) 388-7120
Főoldal » Magyar munkaközösség archívum » Sinkovits Imre Vers- és Prózamondó Verseny

Sinkovits Imre Vers- és Prózamondó Verseny

A Bajza Károly-Dr. Könözsy Lajos Alapítvány által létre hívott Sinkovits Imréről elnevezett szavalóversenyünkre idén 26 diákunk jelentkezett. A zsűri elnöke Balázs Ágnes színművésznő volt, az Alapítvány képviseletében pedig Dr. Beck Béla segítette a magyartanárok munkáját. Mellettük a zsűri tagja volt Tamásné Hantos Gabriella igazgatóhelyettes asszony és Fehér Fanni tanárjelölt is. 2017 különleges évnek számít, hiszen több költőnk, írónk élete kapcsolódik ehhez a dátumhoz. 1817. március 2-án, azaz 200 éve született Arany János, akiről így ír Keresztury Dezső:

“Költőeszménye a művész-mester volt, aki nemcsak sugallatait, de műveltségét is beleviszi alkotásaiba, s ha teremt, nem önmagát akarja megmutatni, hanem a valóságot keresi.”

Ady Endre 1877-ben, 140 éve született, míg Szabó Magda 2007-ben, 10 évvel ezelőtt hunyt el. A magyar munkaközösség úgy döntött, hogy az idei szavalóversenyt Arany János emlékének szenteli, ezért a tanárok azt kérték a versenyzőktől, hogy az egyik szavalatuk Arany-költemény legyen. Arany János így vall a költészetről a Kozmopolita költészet c. lírájában:

“Légy, ha bírsz, te “világ-költő”!
Rázd fel a rest nyugatot:
Nekem áldott az a bölcső,
Mely magyarrá ringatott;
Onnan kezdve, ezer szállal
Köt hazámhoz tartalék:
Puszta elvont ideállal
Inkább nem is dallanék.”

Ezen az esten valamennyien – szülők, kollégák, osztálytársak és magyartanárok – szép élményekkel gazdagodtunk, olykor katartikus pillanatokat éltünk át. Megrendítő volt Boldvai Emese szavalata, aki József Attila A Dunánál c. versét választotta,  izgalmasak voltak az Arany-balladák: V. László, Szondi két apródja vagy az Ágnes asszony; a visszatérő Kirchhof Gréta most kissé ironikus arcát is megmutatta. De hallottunk Erdős Virág és Sajó Sándor verset, az ismertek közül Babitsot, Radnótit és Petőfi Sándort. Már-már tapintható volt a feszültség, mikor Ambrus András Pilinszky János szavait tolmácsolta (Miféle földalatti harc). Erdélyi Flóra pedig Vecsei H. Miklós – egykori diákunk – monodrámájából, a Mondjad, Atikám!-ból adott elő egy részletet.

A zsűri döntése alapján a kerületi szavalóversenyen Kirchhof Lilla (7.c) és Marozsák Hédi (8.a) képviselik majd gimnáziumunkat.

A végső eredmény a következő:

  1. helyezett – Pásztor Csilla 10.a
  2. helyezett – Kirchhof Gréta 11.c
  3. helyezett – Ambrus András 12.d