1034 Budapest, Nagyszombat utca 19. | Telefon/fax: (+36 1) 388-7120
Főoldal » Magyar munkaközösség archívum » Sinkovits Imre Vers- és Prózamondó Verseny

Sinkovits Imre Vers- és Prózamondó Verseny

Bár péntek 13-ára esett idei szavalóversenyünk, mely Sinkovits Imre, egykori árpádos diákunk emlékét idézi, nem járt semmiféle baljós eseménnyel, sőt! Versenyzőink ismét szép pillanatokkal, értő szövegmondással ajándékozták meg a zsűrit és a közönséget. A nemzet színésze így gondolkodik a művészetről:

„ A művésznek kutya kötelessége a gyötrődés. Ez a legszebb és legnehezebb föladat: elhagyni a lélek kényelmi állapotát, és vállalni a gondolkodás kényelmetlenségeit; szembesíteni magunkat saját lelkiismeretünkkel; a megismert igazságot más oldalról ismét megvizsgálni, hogy még jobban kiállhassunk érte; újra és újra megméretni, és könnyűnek találtatni; bátornak lenni önnön tévedéseink megítélésében…”

Az idei szavalóink között voltak olyanok, akik újra megmérettették magukat, mások pedig most lettek igazán bátrak, hogy kiálljanak a hallgatóság elé és szavalataikkal érzéseiket tolmácsolják.

A 2019-es esztendő több neves költőnk, írónk emlékét idézi. 1919. január 27-én, azaz 100 éve halt meg Ady Endre, a Nyugat nemzedékének ikonikus alakja. Rá emlékezve a 2019-es év az ún. Ady-év volt, melynek keretében az ország több helyén szavalták verseit, rendeztek kiállítást. A groteszk, az egyperces novellák atyja, Örkény István vagy éppen a minden űzöttsége ellenére is életingelő Radnóti Miklós is évfordulós ebben az évben.

Fülöp Katalin tanárnő, ki a verseny moderátora volt, a nyáron elhunyt Térey János Öröm c. versével nyitotta meg a szavalóversenyt.

„Gőzben puhulni karácsony havában
Olyan, mint elpihenni rózsaágyban,
Belélegezve azt az illatot,
Mely
ölni tud, ha ködbe ringatott:
Nyújtózol, és a gondolat diderget;
Gerinceden végigfut egy hideg csepp,
Akár az ujj a párát gyöngyöző
Ajtón, s izzít a mélyből feltörő
Gyönyör. Kilépsz, pezsgő habú medence
Öblébe ülsz be, árnyéklét kegyence…
Úgy nézel, mintha már a túlra át,

A térre: kint féltékeny pusztaság,
Pelyhet szikráztat egy féklámpa fénye,
S az uszoda – a kirakatba téve –
Közönségének játssza műsorát…
Te elpirulsz, de indulsz is tovább,
S míg készülődik a komoly karácsony,
Még egyszer elheversz a rózsaágyon,
Csak aztán úszod ajándék köröd.
Szeretve vagy minden mérték fölött.”

Az iskolavezetésnek köszönhetően idén tizenkét diákot volt lehetőségünk jutalmazni.  Balázs Ágnes színművésznő, a zsűri elnöke értékelésében kiemelte, hogy a versmondás az igazi, belülről fakadó érzelmektől lesz gazdag, az átélt élmények sokat tesznek hozzá az előadáshoz. Hangsúlyozta a kortárs szövegek fontosságát – idén hallottunk Simon Márton, Papp Máté, Bencze Imre szövegeket – és a felkészítő tanárok lelkiismeretes munkáját.

Íme, a szavalóverseny eredménye:

  1. Szakács Tímea   12.d
  2. Nagy Levente     9.d
  3. Erdélyi Flóra      11.c
  4. Tóth Fanni          11.d
  5. Mlynarik Lilla     10.d

Jutalomban részesült még Forgács Bálint (10.d), Kirchhof Lilla (9.c), Marozsák Hédi (10.a), Mészáros Ádám (10.d), Németh Anna (10.a), Szebeni Réka (12.b), Vizér Mátyás (12.d) is.

A fényképeket Svarcné Micheller Erzsébet tanárnő készítette.