1034 Budapest, Nagyszombat utca 19. | Telefon/fax: (+36 1) 388-7120
Főoldal » Magyar munkaközösség események » Sinkovits Imre Vers- és Prózamondó Verseny

Sinkovits Imre Vers- és Prózamondó Verseny

Idén a gazdag és sűrű iskolai programok miatt (római kórusfellépés) kicsit kevesebben vettek részt diákjaink hagyományos, Sinkovits Imre nevét viselő szavalóversenyünkön. Ám a lelkesedés, a versek, prózai szövegek iránti szeretet mégis jelen volt ezen a délutánon is. A kétfordulós megmérettetésen szakmai zsűri pontozta a látottakat. A zsűri elnöke idén ismét Balázs Ágnes színművész, író volt, mellette Tamásné Hantos Gabriella igazgatóhelyettesasszony segítette az értékelő magyartanárok munkáját. A versenyt az Árpád Gimnázium Egyesülete támogatta, házigazda-moderátora Simon Péter tanár úr volt.

Verseny során a kötelező szerzők között szerepelt Hervay Gizella, Radnóti Miklós és Tandori Dezső egy-egy műve, de a diákok szívesen választották Petőfi Sándor líráit és prózáját is. A szabadon választott művek között hallhattuk Babits Mihály, Arany János, Orbán Ottó verses alkotását, de Karinthy Frigyes Tanár úr kérem c. karcolatgyűjteményéből is elhangzott egy részlet.

Balázs Ágnes értékelésében megköszönte a diákok részvételét, felkészülését és bátorságát, az irodalom iránti szeretetét. Szólt arról is, hogyan válik valaki igazi előadóművésszé, utalt az értő, szívből fakadó interpretációra. A színművésznő kiemelte a magyartanárok lelkes gondoskodását, felkészítését, a tehetségek gondozását.

Íme, a szavalóverseny eredménye:

  1. Tátrai Csenge (8.a) – Bajza-Könözsy díjas
  2. Tarcsay Veronika (9.a)
  3. Csintalan Zsófia (9.a)
  4. Gündisch Ágota (10.d)
  5. Lakatos Liza (12.c)

A versenyen ügyesen szerepelt még – szigorúan ábécés rendben: Bank Márton (8.c), Bartók Bianka (10.d), Jároli Olga (7.c), Katona Laura (7.a), Koltay-Szabó Lili (8.c), Steinbacher Gabriella (7.c).

A délután jelentős pillanatainak megörökítését Fejes Csabának (11.b) köszönhetjük.