Szükséges, hogy vers írassék, különben meggörbülne a világ gyémánttengelye

A magyar költészet napját hazánkban először 1956-ban ünnepelték, és majd csak 1964-ben kapcsolták József Attila születésnapjához, április 11-hez. Ezen a napon minden a versről, a költészetről és az irodalomról szól. Idén Fülöp Katalin tanárnő szervezésében egy kiállítással emlékeztünk meg erről az alkalomról, s miért nem csináltunk belőle grandiózus eseményt? Azért, mert a költészet intim csoda, a pillanatnak, mely a lelket formálja, a születése.

Nemes Nagy Ágnes így ír a versről:

„Minden vers megmagyarázhatatlan. És mégis-mégis, hányszor szeretné az ember megmagyarázni önmagának, elmesélni másoknak azt a nehezen körülírható gyönyörűséget? ráébredést? majdnem-ijedelmet? – amit egy-egy vers fölfedezése, a verssel való találkozás jelent. A verselemzés voltaképpen nem más, mint benyitni egy szobába és elújságolni az ott levőknek: Láttam valami érdekeset.”

Erről a különlegesről szólt a megemlékezés az aulában. Az igen tehetséges diákok által készített installációk, önálló versek és novellák, melyek helyet kaptak az Irodalmi Rádió munkatársai által szerkesztett Érd el a csillagokat! c. diák-antológiában, a kiállított festmények és irodalmi parafrázisok, különleges fotók mind-mind a költészet szépségét hirdetik. De nem csak tanítványaink lelik örömüket az alkotásban, szó esett az irodalom iránt fogékony kollégáinkról is, akik maguk is írnak, mások klasszikusokat fordítanak, vagy épp verseket zenésítenek meg. 1936 májusában készült az Amit szívedbe rejtesz c. József Attila-vers. A kiállítás megtekintése előtt ennek megzenésített változatát hallhattuk az Árpád Jazz Night előadásában.