1034 Budapest, Nagyszombat utca 19. | Telefon/fax: (+36 1) 388-7120
Főoldal » Címlap » Előzetes tájékoztatás a nyílt napra történő regisztrációról

Előzetes tájékoztatás a nyílt napra történő regisztrációról

Tisztelt Érdeklődők!

Nyílt napunkat február 11-én (szerdán) tartjuk. Ekkor összesen legfeljebb négy óra meglátogatására lesz lehetőség 8 és 12 óra között. A nyílt napon való részvételről igazolást állítunk ki a megjelent tanulóknak.

A nyílt napon való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. A regisztrációra február 4-én (szerdán) délelőttől kezdve lesz lehetőség. A sikeres regisztrációról visszaigazoló emailt küldünk mindenkinek február 9-ig.

A nyílt nap gördülékeny lebonyolítása érdekében arra kérjük az érdeklődőket, hogy valamennyi leendő résztvevőt külön regisztráljanak, valamint a várható nagy érdeklődésre tekintettel csak azokra az órákra regisztráljanak, melyeket valóban biztosan meg fognak látogatni. Valamennyi meghirdetett órára kapacitásunk erejéig tudjuk fogadni a jelentkezéseket.

Összesen 33 látogatható tanórát illesztettünk a nyílt nap programjába. A leendő osztályfőnökök által tartott órákat külön jelezzük.

Ezeken kívül további 16 fórumot is tartunk a délelőtt folyamán, az órarendbe illesztve. Ezekre a fórumokra is kérjük, hogy regisztráljanak az érdeklődők:

  • Találkozhatnak mind a négy leendő osztályunk osztályfőnökével, akiket elkísér egy-egy az adott tagozatnak megfelelő szakos kollégánk;
  • Tabuk nélkül a diákokkal címmel különböző tagozatra és évfolyamra járó árpádos diákokkal találkozhatnak;
  • Vezetői fórumokat tart dr. Nánay Mihály igazgató és Koncz Levente beiskolázásért felelős igazgatóhelyettes.

Az első látogatható óra előtt és az utolsó látogatható óra után az érdeklődők iskolabejáró körsétán vehetnek részt, melyre szintén regisztrálni kell.

A nyílt nap tervezett programja (a változtatás lehetőségét a regisztráció kezdetéig fenntartjuk):

7:00-7:40: iskolabejáró körséta

1. óra (8:00-8:45)
7.b
földrajz (Sándor Miklós)
7.c
tagozatos biológia
7.c
matematika (Ughyné Gregor Katalin)
8.b
fizika
9.d
tagozatos angol (haladó)
9.d
tagozatos angol (középhaladó)
9.d
tagozatos német
fórum
a leendő 7.b (hatévfolyamos matematika tagozat) osztályfőnökével (Borbély Judit) és egy matematika szakos kollégával
fórum
a leendő 7.c (hatévfolyamos természettudományi és német tagozat) osztályfőnökével (Szabó Katalin) és egy-egy biológia-kémia, illetve német szakos kollégával
tabuk nélkül a diákokkal – fórum
vezetői
fórum (Koncz Levente igazgatóhelyettes)

2. óra (9:00-9:45)
7.a
tagozatos angol
7.b
irodalom
7.c
nyelvtan
7.c
matematika (Borbély Judit)
8.a
történelem
8.b
tagozatos matematika
8.b
kémia
8.c
tagozatos biológia
8.c
tagozatos német
9.d
matematika (Ughyné Gregor Katalin)
fórum a leendő 7.a (hatévfolyamos angol tagozat) osztályfőnökével (Sándor Miklós) és egy angol szakos kollégával
fórum a leendő 7.c (hatévfolyamos természettudományi és német tagozat) osztályfőnökével (Szabó Katalin) és egy-egy biológia-kémia, illetve német szakos kollégával
tabuk nélkül a diákokkal – fórum
vezetői
fórum (Koncz Levente igazgatóhelyettes)

3. óra (10:00-10:45)
7.a tagozatos angol
7.a
matematika (Borbély Judit)
7.b
tagozatos matematika (algebra)
7.b
angol (első idegen nyelv)
7.c
angol (első idegen nyelv)
8.a
biológia
8.a
irodalom
8.b
történelem
8.c
kémia
fórum a leendő 7.a (hatévfolyamos angol tagozat) osztályfőnökével (Sándor Miklós) és egy angol szakos kollégával
fórum
a leendő 9.d (négyévfolyamos angol és német tagozat) osztályfőnökével (Ughyné Gregor Katalin) és egy-egy angol és német szakos kollégával
tabuk nélkül a diákokkal – fórum
vezetői
fórum (dr. Nánay Mihály igazgató)

4. óra (11:00-11:45)
7.a
irodalom
7.b
tagozatos matematika (geometria)
7.c
tagozatos kémia
8.a
tagozatos angol
8.a
matematika
9.évf.
spanyol (második idegen nyelv)
12.b
történelem (Szabó Katalin)
fórum a leendő 7.b (hatévfolyamos matematika tagozat) osztályfőnökével (Borbély Judit) és egy matematika szakos kollégával
fórum a leendő 9.d (négyévfolyamos angol és német tagozat) osztályfőnökével (Ughyné Gregor Katalin) és egy-egy angol és német szakos kollégával
tabuk nélkül adiákokkal – fórum
vezetői fórum (dr. Nánay Mihály igazgató)

12:00-12:40: iskolabejáró körséta