1034 Budapest, Nagyszombat utca 19. | Telefon/fax: (+36 1) 388-7120
Főoldal » Krónika » Április

Április

Április 1.

Az alkotópályázat értékelése, díjkiosztója

 

Idén tízéves jubileumát ünnepelte könyvtárunk alkotópályázata, melynek témája ebben a tanévben az IDŐ volt. Az érdeklődést jól mutatja, hogy összesen 76 pályamunka érkezett be, mintegy 60 diák részvételével. Voltak kiemelkedő egyéni teljesítmények, sokan több pályázatot is beadtak, illetve jellemző volt a csapatmunka is.

A pályázó diákok ezúttal is rengeteg (több mint száz) feladatból választhattak kedvükre valót. Készíthettek például különböző időmérő eszközöket, time lapse videót, képet, grafikát, prezentációt az időmérés történetéről, posztert idővel kapcsolatos szólásokból, tervezhettek menetrendet, írhattak családtörténeti esszét, novellát, verset, elkészíthették családfájukat stb. Sok diákot megmozgatott a riportfilmkészítés. Itt az volt a feladat, hogy árpádos öregdiákokkal készítsenek portréfilmet a régi iskolaéletről, akkori emlékekről. Összesen nyolc film készült el, melyek nemcsak az alkotópályázaton vettek részt, hanem az öregdiák-találkozón is levetítettük őket, illetve bekerültek iskolatörténeti gyűjteményünkbe is mint fontos kordokumentumok. Nagy öröm számunkra, hogy a jelenlegi és régi diákok számára egyaránt nagy élmény volt ez a találkozás, közös munka – bizonyítva, hogy a sokat emlegetett árpádos szellem nagyon távoli generációkat is képes összekapcsolni.  

A könyvtárosok és a szaktanárok által közösen kiötölt feladatok kidolgozásában ajánlott szakirodalommal, konzultációval segítjük a diákokat, a pályaművekben elvárjuk a felhasznált források szakszerű megjelölését. Fontos elvünk, hogy a résztvevők alapvetően önállóan dolgozzanak, támogatjuk az egyéni ötleteket, kreativitást. A kezdetektől azt az elvet képviseljük, hogy ne a versenyszellem domináljon a pályázaton. Ezért nem hirdetünk rangsort a díjkiosztó ünnepségen, viszont minden egyes pályázatot szövegesen értékelünk, ezzel kívánjuk elismerni a befektetett munkát.     

Köszönjük az iskolánk egykori tanáráról elnevezett Szluha Nemzetközi Alapítványnak, hogy évek óta 50000 Ft-tal támogatja pályázatunkat. Április 1-jén a könyvtárunkban tartott eredményhirdetésen a 10000 Ft-os ösztöndíjjal jutalmazott fődíjat Keresztes Fanni (11.a) vehette át, aki hét remek pályázatot adott be, köztük Az alvás periódusai című, saját kutatást is tartalmazó prezentációját, illetve Dr. Teller Gyula öregdiákunkról készített portréfilmjét (riporter: Mudra András 11.d). Ki kell emelnünk még Valus Dávid (11.b) teljesítményét, aki ugyancsak hét kiemelkedő pályamunkát adott be. Gratulálunk minden díjazottnak!

Buncsák Piroska

ido (1) ido (2) ido (3)

Április 11.

A költészet napja

Ebben az évben vidám versekkel ünnepeltük a költészet napját.

kolteszet

Április 14-21.

Darmstadti látogatás

A szokásos diákcsere utazásról bővebben a német munkaközösség lapján olvashatnak.

Április 22.

A Föld napja

A nyolcadik évfolyamosok rajzaiból és makettjéből készült kiállítás.

fold