Szeretettel várjuk öregdiákjainkat az idei találkozón március 11-én (kedden) 18 órakor a gimnázium aulájában. Hagyományainkhoz híven iskolatörténeti kiállítással készülünk, melynek témája ezúttal: Lányok az Árpád Gimnáziumban. tovább olvasom »
Visszajelzések a nyílt napról (2024/25)
Minden látogatónknak köszönjük iskolánk iránti érdeklődését és a nyílt napon való részvételét. Ígéretünkhöz híven a kapott visszajelzésekről – statisztikai jelleggel – tájékoztatjuk Önöket. tovább olvasom »
Visszakacsintó bál öregdiákjaink számára március 1-én
idén először rendezzük meg a Visszakacsintó Bált, amelyre szeretettel várunk minden egykori Árpádos diákot 2025. március 1-én (szombaton) 18 órai kezdettel. tovább olvasom »
Az írásbeli vizsgák eredménye (2024/25)
Az Óbudai Árpád Gimnáziumban központi írásbeli felvételi vizsgát írt tanulók eredménye (és az itt felvételi vizsgát írtak rangsorában elfoglalt helye) születési dátum szerint rendezve, valamint a dolgozatok eredményéről készült statisztikai elemzés innen letölthető. tovább olvasom »
Regisztráció február 5-i nyílt napunkra (2024/25)
Február 5-i nyílt napunkra az innen elérhető űrlapon keresztül regisztrálhatnak az érdeklődők. tovább olvasom »
Teendők az írásbeli felvételi vizsga után, pótírásbeli vizsga (2024/25)
A felvételi dolgozatok értékelése, megtekintése. Pótló központi írásbeli felvételi vizsga. Jelentkezés a középfokú iskolákba. tovább olvasom »
Űrlap a központi írásbeli felvételi vizsgával kapcsolatos tanulói észrevétel benyújtásához (2024/25)
A kijavított dolgozattal kapcsolatosan észrevétel kizárólag a hivatalos javítási-értékelési útmutatótól eltérő értékelés esetén tehető. A benyújtáshoz szükséges űrlap innen letölthető. tovább olvasom »
A mai tehetséggondozó szakköröket megtartjuk
Értesítjük az érintetteket, hogy – tekintettel arra, hogy a bombariadó véget ért – a ma délutáni tehetséggondozó szakköröket Számadó László tanár úr megtartja. tovább olvasom »
A Pálmay Lóránt matematikaverseny végeredménye (2025)
A Pálmay Lóránt matematikaverseny végeredménye (az Óbudai Árpád Gimnáziumban versenyzők körében. tovább olvasom »
Útmutató az Óbudai Árpád Gimnáziumba történő jelentkezéshez (2024/25)
Részletes információk, határidők az Óbudai Árpád Gimnáziumba történő jelentkezéshez. tovább olvasom »
Űrlap a központi írásbeli felvételi vizsgával kapcsolatos tanulói észrevétel benyújtásához (2024/25)
A kijavított dolgozattal kapcsolatosan észrevétel kizárólag a hivatalos javítási-értékelési útmutatótól eltérő értékelés esetén tehető. A benyújtáshoz szükséges űrlap innen letölthető. tovább olvasom »
Előzetes tájékoztatás a nyílt napra történő regisztrációról (2024/25)
Előzetes tájékoztató február 5-i nyílt napunk tervezett programjáról és a regisztráció menetéről. tovább olvasom »
A Pálmay Lóránt matematikaverseny írásbeli fordulójának eredménye, szóbeli forduló (2025)
Informácikók a Pálmay Lóránt matematikaverseny írásbeli fordulójának eredményéről és a szóbeli fordulóról. tovább olvasom »
Fakultációs tájékoztató a 2025/26-os tanévre
A tizedikes diákok és szüleik számára az Óbudai Árpád Gimnázium fakultációs kínálatáról és a fakultációválasztás helyi szabályairól (2025-2027) szóló tájékoztató innen tölthető le. tovább olvasom »
Karádi Károly Természettudományi Verseny (2025)
Gimnáziumunk az idén is megrendezi a nagy népszerűségnek örvendő Karádi Károly Természettudományi Versenyt. Részletes információk és jelentkezési lehetőség. tovább olvasom »
Tudnivalók a központi írásbeli felvételi vizsgáról (2024/25)
A legfontosabb információk a január 18-i központi írásbeli felvételi vizsgákról. tovább olvasom »
Jó tanuló, jó sportoló
December 18-án adták át az óbudai "Jó tanuló, jó sportoló" ösztöndíjakat és okleveleket. Tanulóink közül idén 9-en részesültek az elismerésben. tovább olvasom »
Disszemináció a francia diákmobilitásról
A mobilitást követően több csoportban számoltak be a résztvevők az angolórák keretében a francia Reunionban szerzett élményeikről. tovább olvasom »
Az Óbudai Árpád Gimnázium nevelőtestülete támogatja, hogy a jövőben a NKE gyakorlóiskolájaként működjön a gimnázium
A mai titkos szavazáson iskolánk nevelőtestülete (97%-os részvétel mellett) 44 igen, 24 nem és 3 tartózkodó szavazat mellett támogatta, hogy 2025. augusztus 1-től a gimnázium a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fenntartásában, annak gyakorlóhelyeként működjön. A szavazás eredménye azt jelenti, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem a jogszabályban előírt február 28-i határidőig beadja kérelmét a jelenlegi iskolafenntartó Észak-Budapesti Tankerületi Központhoz az Óbudai Árpád Gimnázium fenntartásba vételére, és emellett folytatja a megkezdett konstruktív párbeszédet a jövőbeni együttműködésről az iskola valamennyi polgárával: a nevelőtestülettel, a diákokkal és a szülői közösséggel. tovább olvasom »
Az előkészítő foglalkozások folytatása
Keddi és csütörtöki csoportjainkban az eheti alkalmak (december 10-én illetve 12-én) voltak az utolsók a téli szünet előtt, szerdai csoportjainkban jövő héten (december 18-án) pótoljuk az október 23-a miatt elmaradt alkalmat. Végül valamennyi csoportunkban a téli szünet utáni első két héten tartunk még foglalkozásokat. A szünetre minden előkészítős tanítványunknak jó pihenést és Boldog Karácsonyt kívánunk! tovább olvasom »
Az NKE fontos lehetőséggel kereste meg iskolánkat: gyakorlógimnáziummá alakulhat az Árpád
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) 2025 szeptemberétől a Nemeskürty István nevét viselő karán tanárképzést indít. A gyakorlati oktatást középpontba helyező új képzési struktúra kulcsszereplői a gyakorlóhelyek lesznek, kiemelt rangot és szerepet kapva. Az NKE számára ezért fontos a gyakorló intézményrendszert megalapozó szakmai együttműködések megteremtése. Ennek során az egyetem gyakorlóhelyi státuszt ajánlott fel az Óbudai Árpád Gimnáziumnak. tovább olvasom »
Pálmay Lóránt matematikai tehetségkutató verseny (2025)
A Pálmay Lóránt matematika tehetségkutató verseny meghirdetése hatodik osztályos tanulók részére. tovább olvasom »
Diákmobilitás a francia Reunionba
2024. november 1-től 9-ig 14 Árpádos diák látogatott a francia Reunionba, ahol a Lycée Boisjoly Potier nevű középiskolában kóstoltak a bele az ottani diákok hétköznapjaiba, az iskolai életébe és megismerkedtek a sziget történelmével, kultúrájával. tovább olvasom »
Tanulói jelentkezési lap a központi írásbeli vizsgára (2024/25)
A felvételi eljárásban részt venni kívánó tanulók az innen elérhető jelentkezési lap kitöltésével jelentkezhetnek a központi írásbeli vizsgákra. tovább olvasom »
Érettségi-továbbtanulási tájékoztató
Az érettségi és a továbbtanulás aktuális kérdéseiről 2024. december 3-án (kedden) 16 órától online tájékoztatót tartunk, melyre minden érintett végzős diákot és szüleit szeretettel várunk. A tájékoztatót ezen a linken lehet visszanézni. (Ha kattintásra nem nyílik meg a link, akkor jobbklikk -> megnyitás új ablakban.) A tájékoztatón vetített prezentáció innen letölthető. tovább olvasom »
NKE Óbudai Árpád Gimnázium NKE Óbudai Árpád Gimnázium