1034 Budapest, Nagyszombat utca 19. | Telefon/fax: (+36 1) 388-7120
Főoldal » Krónika » Felavattuk Árpád nagyfejedelem szobrát

Felavattuk Árpád nagyfejedelem szobrát

Ma Tarlós István főpolgármester úrral, gimnáziumunk egykori diákjával együtt felavattuk az iskolánk előtti parkban névadónk, Árpád nagyfejedelem szobrát.

Megtisztelő számunkra, hogy a szoboravatáson jelen volt dr. Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes asszony, Bús Balázs polgármester úr, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának vezetője és Tamás Ilona igazgató asszony, az Észak-Budapesti Tankerületi Központ igazgatója is.

Az ünnepséget – kórusunk segítségével – a Himnusz közös eléneklésével nyitottuk meg, majd Tarlós István főpolgármester úr beszélt a honfoglaló vezér és – a számára különösen fontos – az Árpád nevét viselő gimnáziumunk jelentőségéről.

Ezt követően Takács Bence színművész Illyés Gyula Árpád című versét szavalta el, ezután pedig Gyimesi Róbert gimnáziumi igazgató idézte fel, mit is jelentett az 1921-es névadás iskolánk történetében.

A szobor ünnepélyes felavatását követően a rendezvény zárásaként a jelenlévők közösen elénekelték a Szózatot.

Az eseményt dokumentáló fotókat az obuda.hu honlapról vettük át.