Kovács András Ferenc költészete – a ME emlékkonferenciája

A 2023-ban elhunyt Kovács András Ferenc megkerülhetetlen alakja a magyar kortárs irodalomnak. Rá emlékezve, költészetét megidézve tartott konferenciát a Magyartanárok Egyesülete, melyen részt vett Feketéné Kovács Anikó és Fülöp Katalin tanárnő is. Arató László bevezetőjében Csokonaihoz hasonlította Kovács András Ferenc életművét sokszínűsége, játékossága miatt. Különleges „Cimbalom” ő is, sok húrú hangszer, aki a nyelvvel játszik.

Márton László, a költő jó barátja, az ezer arcú személyiségről beszélt. Barátságuknak köszönhetően közelről láthatta a próteuszi költő megnyilvánulásait. Talán Weöres Sándor óta nem volt ilyen enciklopédikus költőnk. Egy személyben volt Lázáry René Sándor, Jack Cole, Caius Licinius Calvus, Alekszej Pavlovics Asztrov, Kavafisz elveszett verseinek megtalálója, ez mind Ő volt. Franz Kafka az Ő kicsinyítő képzője tulajdonképpen J Egy performatív költő személyiség volt, amit erősített, hogy színházi ember is volt, sok mindent ellesett a színészektől. Korai érettsége felveti azt a kérdést, hova lehet így eljutni? Márton László egyértelmű válasza: a szintézishez. Lírai hősei alkotók és megalkotottak, párhuzamosan épített fel újabb és újabb univerzumokat. Szarkasztikus és érzékeny művész egyszerre, akit olvasni mindig nagy öröm. Mészáros Márton előadásában fordításelméleti kérdéseket vizsgált a Jack Cole fiktív fordítás kapcsán. Ebben a mesterséges intelligencia volt segítségére. KAF – ahogy az előadó fogalmazott – analóg mesterséges intelligencia volt maga is, hiszen, ő is átszűrt magán mindent. Egyszerre rejtőzködő és alakváltoztató. Szó esett Kovács András Ferenc orosz fordításairól, az „oroszos kód” – a száműzött költő archetípusának kelet-közép európai kódjáról. Láthattuk a szerepeire bomló én költészetét, más, idegen hangok beengedését a saját költői univerzumba. Vagyis a szerep kiterjed szerző- és a hősszerepre is, a kanonizálási gyakorlatra, az irodalomtörténeti korrekcióra is. Csehy Zoltán Kovács András Ferenc antikizáló verseiről beszélt. E téren párhuzamba került Parti Nagy Lajos és KAF költészete, s mindkettőre a nosztalgikus irónia a jellemző. Catullus, Horatius életműve mellett az előadó kitért Berzsenyi és Babits antikizáló hagyományára is, s mind ebbe emelte be KAF Calvus és Lázáry René Sándor álarcát.

A konferencia nem titkolt célja Kovács András Ferenc művészetének, líráinak beemelése volt az iskolai kánonba. Hiszen ahogy a megidézett költő is mondja: „A vers az, amivel élünk. (…) A költészet nyelvi fantázia, nyelvi empátia. Költészetet nem akarni kell. A költészetet szeretni kell.”