Nyílt napunkat február 11-én (pénteken) 15:30 és 17:45 között tartjuk, online formában (egy chatszoba esetén pedig február 10-én, csütörtökön). A nyílt napon nem tanórákat fogunk közvetíteni, hanem arra szeretnénk lehetőséget biztosítani, hogy a leendő osztályfőnökökkel, tagozatos szaktanárokkal, iskolánk vezetőivel, valamint diákjainkkal elbeszélgethessenek az érdeklődők, kérdéseiket feltehessék.
Minderre a digitális oktatás hónapjaiból már közismert és bevált Zoom alkalmazáson keresztül lesz lehetőség. Három, egyenként 45 perces blokkban különböző chatszobákban lehet majd az említettekkel online találkozni. Egy-egy chatszobába legfeljebb 45 regisztrációt fogadunk el.
A chatszobák:
1. A 7.a (hatévfolyamos angol tagozat) leendő osztályfőnöke (Gyanó Éva) és egy angol szakos kolléga (ez a chatszoba egy nappal korábban, február 10-én fog működni, ugyanazokban az idősávokban)
2. A 7.b (hatévfolyamos matematika tagozat) leendő osztályfőnöke (Vargáné Szukics Sarolta) és egy matematika szakos kolléga
3. A 7.c (hatévfolyamos természettudományi és német tagozat) leendő osztályfőnöke (Gedeon Veronika), és egy-egy biológia, illetve német szakos kolléga
4. A 9.d (négyévfolyamos angol és német nemzetiségi tagozat) leendő osztályfőnöke (Csonka Katalin, egyben német szakos tanár) és egy angol szakos kolléga
5. Kis Róbert, igazgató
6. Koncz Levente, beiskolázásért felelős igazgatóhelyettes
7. A Diáktanács tagjai (csak a harmadik turnusban)
8. Matematika és természettudományi tagozatos diákok
9. Angol és német tagozatos diákok
A regisztrációs űrlapot itt találják. A jelentkezéseket kizárólag ezen űrlap segítségével, beérkezésük sorrendjében fogadjuk és vesszük figyelembe. Kérjük, hogy egy-egy beszélgetésre egy családból csak egy fő regisztráljon. A jelentkezők számát folyamatosan nyomon követjük, és ennek függvényében módosítjuk a (még) választható beszélgetések kínálatát. A sikeres regisztrációról visszaigazoló emailt küldünk mindenkinek február 8-ig. A regisztráció lezárult.
A nyílt nap alkalmával kerül sor az Árpád Média által készített, az iskola életébe betekintést engedő kisfilm bemutatójára is, melynek megtekintésére természetesen regisztráció nélkül is lehetőség lesz.
NKE Óbudai Árpád Gimnázium NKE Óbudai Árpád Gimnázium