Tisztelt Szülők és Diákok!
Kedves Érdeklődők!
A 2026-ban 125. tanévét kezdő NKE Óbudai Árpád Gimnázium alapításakor, tehát 1902-ben Buda egyik első állami gimnáziuma volt. Az iskola működésének kezdetétől, tehát a XX. század elejétől a világszerte elismert színvonalon működő magyar gimnáziumi rendszer egyik intézménye, értékeinek és hagyományainak őrzője.
Pedagógiai programunk szerint gimnáziumunk nevelőtestülete legfontosabb feladatának tartja, hogy megismerje és fejleszteni segítse tanulóink azon képességeit és személyiségjegyeit, illetve olyan ismereteket nyújtson, amelyek társadalmi beilleszkedésükhöz, a megfelelő életpályára kerülésükhöz elengedhetetlenek. Más szóval, szándékaink és gyakorlatunk szerint lehetőséget kívánunk teremteni ahhoz, hogy diákjaink a jövőben hazánk tisztességes és művelt polgárai legyenek. Tudjuk, hogy az említett célok elérése az iskolai életben mindennapi erőfeszítésekkel, küzdelmekkel és konfliktusokkal zsúfolt folyamat, amely azonban a sikeresen teljesíteni tudóknak cserébe – lassan beérő fejlődés eredményeként – a közösséghez való tartozás tudatát és a széleskörű ismeretekkel rendelkezők biztonságát ötvöző tartást ad.
Várjuk tehát azoknak a – tehetséges és szorgalmas – hatodikos és nyolcadikos tanulóknak a jelentkezését, akik gimnáziumunk fentebb említett céljaival azonosulva örömmel vennének részt úgy a tanórákon kifejtett mindennapos kemény, kitartást igénylő munkában, mind iskolánk méltán híres, életre szóló élményeket adó közösségi életében.
A felvételi eljárási rendről és az NKE Óbudai Árpád Gimnáziumról 2025. november 10-én (hétfőn) 16 órától online felvételi tájékoztatót tartunk. Az érdeklődők figyelmébe ajánljuk 2026. február 11-re tervezett nyílt napunkat is, melyre február 4-től kezdve regisztrálhatnak a honlapunkon keresztül.
Budapest, 2025. október 20.
dr. Nánay Mihály
igazgató
NKE Óbudai Árpád Gimnázium NKE Óbudai Árpád Gimnázium