Fénykép |
Név |
Bemutatkozás |
|
Fenyő Csillag |
Fenyő Csillag vagyok, a 7.a-ba járok és idén kerültem be a DT-be. Szabadidőmben zongorázom és atlétikázom, de a pihenést sem vetem meg. A DT rendezvényszervezői bizottságának vagyok a tagja. |
|
Ország Lili |
Liló vagyok, és a 7.a-ba járok. Az osztályomat három másik lánnyal képviselem a DT-ben. Azért szerettem volna Diáktanácsos lenni, mert szeretek programokat szervezni és az iskolámban zajló események lebonyolításába besegíteni. Kevés olyan iskolát látni, ahol a DT összetartó közösség, viszont az Árpádban így van. |
|
Pásztor Csilla |
Pásztor Csilla vagyok, a 7.a osztályba járok. A rendezvényszervező bizottság tagja vagyok. Szeretek színészkedni és táncolni. Szeretem a jó közösséget, ezért is csatlakoztam a DT-hez. Szívesen működöm közre az iskolai programokban. (elérhetőség: csicsi2001@indamail.hu) |
|
Sápi Nóra |
Sápi Nóra vagyok, a 7.a osztályba járok. A DT-n belül a rendezvényszervezőkhöz tartozom. Szabadidőmben szeretek sportolni, barátokkal lenni. Remélem, hogy a DT keretében sok mindent tudok majd segíteni. |
|
Erhardt Anna |
|
|
Graf Nóra Regina |
|
|
Rátki Barnabás |
|
|
Szebeni Réka |
Szebeni Réka vagyok,12 éves és jelenleg a 7.b tagja. Szeretek kajakozni, és rajzolni. Nagyon fontos számomra a sport és a tanulás. Szeretek a közösség ügyeivel foglalkozni. |
|
Kupó Fanni |
Kupó Fanninak hívnak, és a 7.c osztályba járok. Nagyon szeretek táncolni és fotózni. A diáktanácsban a programok szervezésében segítek, és idén csatlakoztam hozzá, mivel hetedikes vagyok. |
|
Mészáros Miklós |
Mészáros Miklós vagyok, 7.c osztályos. Nagyon szeretek kajakozni és minden más sportot űzni. Ez az első évem a DT-ben, és a rendezvényszervező csoport tagja vagyok. |
|
Reé Hanna |
Reé Hanna vagyok, 7.c-s tanuló. DT posztom a programok szervezése. Hobbim az ugrókötelezés, és ebben az évben lettem DT-s. |
|
Sztanyik Lilla |
Sztanyik Lillának hívnak, és a 7.c osztályba járok. Nagyon szeretek énekelni, zenét hallgatni és táncolni. A diáktanácshoz az idén csatlakoztam, mivel hetedikes vagyok, és a programok szervezésében segítek. |
|
Tóvári Sára |
Tóvári Sárának hívnak, és a 7.c osztályba járok. Nagyon szeretek lovagolni és táncolni. A diáktanácshoz az idén csatlakoztam, és a programok szervezésében segítek. |
|
Boda Dorka |
Boda Dorkának hívnak, 8.a osztályos tanuló vagyok. Gólyaként kezdtem el DT-re járni, és nagyon szeretem csinálni. Jó érzés megszervezni egy programot, majd még nagyobb öröm sikerrel zárni. Az első DT táboraimban remekül éreztem magam, mert a sok munka mellett megismerhettem a többieket. A DT-n belül a rendezvényszervező és a kommunikációs csoportban vagyok benne. |
|
Kis Luca |
Kis Lucának hívnak, 8.a osztályos tanuló vagyok. Tavaly kezdtem DT-re járni, és nagyon szeretem. Jó megszervezni egy programot. A DT táborokban a sok munka mellett jobban megismerhettem a többieket. A DT-n belül rendezvényszervező és kommunikációs csoportban vagyok benne. |
|
Sipőcz András |
Sipőcz András 8.b osztályos tanuló vagyok. A DT-n belül a rendezvényszervezéssel és videózással foglalkozom. Videózáson belül szerkesztek, vágok. Járok ÁSZ-ra, iskolán kívül úszom. |
|
Szili Maximilián |
Sziasztok! Szili Maxi vagyok, 8.b-s tanuló. Szeretek az Árpádba járni, járok ÁSZ-ra, kung-fura. Tavaly óta vagyok DT-s. Azon belül is rendezvényszervező vagyok. Megtalálhattok az F05-ös teremben, vagy írjatok az mking008@freemail.hu-ra. |
|
Földes Anna |
Földes Anna vagyok, 14 éves. Osztályom a 8.c. Nagyon szívesen tevékenykedem a DT-ben, ezt mutatja az is, hogy a rendezvényszervező csoportban segédkezem. Suli mellett táncolok és zongorázok, de fotózni is szeretek. |
|
Szirmai Adrienn |
Szirmai Adrienn, 14 éves, 8.c osztályos, azon belül is német tagozatos vagyok. Gólyakorom óta vagyok a diáktanács tagja, a programszervező csoportba tartozom. |
|
Bajmóci Vivien |
Bajmóci Vivien vagyok, 8.a-s, az osztàlytermem az F09-es. Tavaly év eleje óta, azaz másfél éve vagyok DT-s. A szervező csapat tagja vagyok. Szeretek szervezni, és nagyon jó a közösség a DT-n belül is, akár a suliban. 3 éve röplabdázom, szabadidőmben szeretek olvasni, filmezni, barátokkal lenni. |
|
Kazinczy Márton |
Kazinczy Marci vagyok, de sokan Rapinak is hívnak. A 9.a-ba járok (F09). 7.-es korom óta vagyok DT-s, kedvenceim a gólyáknak szervezett programok (gólyatábor, gólyahét..stb.). Eddigi árpádos éveim alatt voltam csopvez és részt vettem a gólyahetek szervezésében is, és persze a többi árpádos programon is jelen voltam. A rendezvényszervezö és a kommunikációs bizottsag tagja vagyok. |
|
Tóth Balázs |
Hellóka! Én Balázs vagyok, a 9.b választott Diáktanács tagja! 7.-es korom óta töltöm be az osztályban ezt a posztot, nagyon szeretem csinálni! Emellett érdekel a sport, színjátszás, és persze a barátokkal a kikapcsolódás |
|
Kotroczó Gyula |
Kotroczó Gyula vagyok, 14 éves, az ökológiai ügyekkel foglalkozom. Szeretek színészkedni és sportolni. Fontosak számomra a tanulmányok és a közösség. Szívesen működöm közre az iskolai programokban. (elérhetőség: gyuszka1999@gmail.com, https://www.facebook.com/gyula.kotroczo.9?fref=ts) |
|
Gáspár Noémi |
A DT rendezvényszervező bizottságának új tagja vagyok: a 9.d osztály tanulója. Sokat sportolok: évek óta tornázom, úszom, gyeplabdázom, ezen kívül nagyon szeretek rajzolni! |
|
Mester Barbara |
Mester Barbara vagyok, a 9.d osztályba járok. Nagyon szeretek lovagolni, színészkedni és énekelni. A DT-ben a rendezvényszervező bizottság tagja vagyok. |
|
Rettich Ágota |
Rettich Ágota vagyok, 9.d-s tanuló, a német nemzetiségi tagozaton. Szabadidőmben olvasok, röplabdázom. A DT-n belül a rendezvényszervező csoportba vagyok. |
|
Bokor Ágnes |
Bokor Ágnes vagyok, de mindenki Áginak hív. A 10.a osztály tanulója vagyok. Hetedikesként kerültem az Árpádba, a DT tagja 8. óta vagyok. Szeretek a barátaimmal találkozni, közösségben részt venni és kosarazni. A rendezvényszervező bizottság tagja vagyok. |
|
Dióssy Panka |
Dióssy Anna vagyok, de mindenki Pankának szólít! A 10.a osztályba járok, a DT-nek pedig nyolcadik óta vagyok a tagja! Szeretek táncolni, zongorázni, programokat szervezni és a közösségi feladatokban részt venni, ezért is vagyok a DT rendezvenyszervező bizottságában! |
|
Keresztes Fanni |
Keresztes Fanni vagyok, 10.a osztályos tanuló. 8. osztályos korom óta aktív tagja vagyok a DT-nek, ahol a rendezvényszervező bizottság tagja vagyok. Minden új gólyának csak ajánlani tudom, hogy csatlakozzanak a DT munkájához. Szeretek sportolni, és az iskolai programokon segítőként részt venni. Ha bárkinek segítségre van szüksége, vagy kérdése lenne, nyugodtan keressen meg a 211-es teremben vagy írjon Facebook-on. |
|
Icsei Gergely |
Icsei Gergely vagyok, 10.b osztályos tanuló. 8. osztályos korom óta vagyok aktív tagja a DT-nek, ahol a kommunikációs bizottság tagja vagyok. Szeretek olvasni, biciklizni, iskolai programok megszervezésében részt venni. Ha bármiben tudok segíteni, az F01-es teremben bármikor megtalálhattok. |
|
Kocsán Petra |
Kocsán Petra vagyok, 16 éves. Jelenleg a 10.c osztályba járok, osztálytermem a 210-es. Már hetedikes korom óta a DT aktív tagja vagyok. Az iskola életében, valamint a programok szervezésében is szívesen veszek részt. 2013 óta a DiÁM elnöke vagyok, DT-ben pedig a rendezvényszervező bizottság tagja. |
|
Kovács Marcell |
Kovács Marcell vagyok, 15 éves. A 10.c osztályba járok, és a 210-es az osztálytermem. A programok szervezésében szívesen veszek részt, de legfőképp a sportprogramok szervezésében tudok érvényesülni, hisz a sportos bizottság elnöke vagyok. |
|
Móra Dominik |
A nevem Móra Dominik. Jelenleg a 10.c osztályba járok, és osztálytermem a 210-es terem. Még hetedikesként kezdtem DT-re járni. Szeretek részt venni az iskola életében és a programok szervezésében, lebonyolításában. A szerdai DT gyűlésekre és a táborokba is szívesen járok, mert mindig jó a hangulat, és mindenki kedves, segítőkész. 2013 ősze óta a DiÁM igazgatásában is részt veszek, DT-ben pedig a rendezvényszervező bizottság tagja vagyok. |
|
Székely Áron |
Székely Áronnak hívnak, 16 éves vagyok, a 10.c osztály tanulója is egyben. 7. óta járok DT-re. A sportrendezvény szervező csoportban tevékenykedem. 8 éve gitározom, valamint rendszeresen sportolok. |
|
Mudra András |
A nevem Mudra András, a 10.d-be járok, és a 115-ös az osztályom terme. Szeretek sportolni és rendezvényeken segédkezni, ezért jelentkeztem a DT-be. Főként a sportprogramok szervezésében és lebonyolításában veszek részt. Ha valakinek kérdése van, szívesen segítek! |
|
Perecz Petra |
Perecz Petra, 10.D osztályos tanuló vagyok. A 115-ös terem az osztályunké. Tantervünk szerint két csoportra vagyunk felosztva: német nemzetiségire és angolosra. Én németes vagyok. Tudni kell rólam, hogy próbálom mindenhol a legjobb formám nyújtani, így a tanulás terén is. Azért jelentkeztem DT-snek, hogy képviselhessem az osztályom, illetve szeretném az iskolai élet szervezését munkámmal segíteni. Részt veszek szavalóversenyeken (amennyin csak lehet), tagja vagyok a kórusnak, és közösségi programokon is munkálkodom. Bármikor fordulhattok hozzám kérdéseitekkel, nem harapok. |
|
Schlosser Ilona |
Schlosser Ilona, 10/d osztályos tanuló vagyok. A mi évfolyamunkban a D osztály két csoportra van osztva, s én a speciális angolos tantervű részében tanulok. Második idegen nyelvem a német. Tagja vagyok a kórusnak. Az iskola programjain kívül hip-hopozom a NoComment Hip-Hop Tánciskolában, és már tizedik éve zenélek, jelenleg szaxofonozom és furulyázom. A zene a második nagy szerelmem. Hobbiként festegetek, fotózom, és ha nagyon sok akad ebből a közel ismeretlen dologból, mármint a szabadon felhasználható időből, akkor olvasással is szívesen ütöm el azt az utolsó pillanatig. Kilencedikesként azért jelentkeztem DT-snek, hogy segítő kezet tudjak nyújtani kisebb-nagyobb, ügyes-bajos dolgokban. Mindent, aminek egy pici köze is van a szervezéshez, mások segítéséhez, szívesen csinálok. Osztályomban tanulmányi felelősi szerepet töltök be. Ha bármiben tudok segítségetekre lenni, keressetek föl bátran! A 115-ös osztályteremben találhattok meg többé-kevésbé minden szünetben. |
|
Chachopoulou Zoé |
A nevem Chachopoulou Zoé, a 11.a osztályba járok, és a 111-es a termem. Kb. két éve vagyok aktív tagja a Dt-nek és a programszervező csoport tagja vagyok. |
|
Horváth Anna Floransz |
A nevem Horváth Anna Floransz, a 11.a osztály tanulója vagyok. Kilencedikes korom óta járok a DT-re. Én vagyok a tanulmányi részleg elnöke és az ÓBIÖK egyik képviselője. Szeretek programokat szervezni és kivitelezni. Ha bármi kérdésetek van, a 111-es teremben bármikor megtalálhattok. |
|
Nácz Vanessza |
Nácz Vanessza Kitti vagyok, 11.b osztályos. Szeretek DT-s lenni, mert így bepillantást nyerhetek a programok mögé, és lehetőségem nyílik ezek megszervezésére. Szeretek rendezvényeket megtervezni, kigondolni és létrehozni. Azért is jó DT-snek lenni, mert csapatban dolgozunk, így megismerhetem mások elképzeléseit, ötleteit és esetleg más szempontból is láthatom a dolgokat a többiek által. |
|
Kovács Regina |
Kovács Regina vagyok, a 11.c osztályba járok, német tagozatra. Szabadidőmben szeretek sportolni és a barátaimmal programokat szervezni. Többek között ezért jelentkeztem rendezvényszervezőnek es kommunikációsnak. Már többször jutottam le gólyatáborba évfolyam- és osztálytársaimmal. És az iskolai programokon szívesen veszek részt. |
|
Szathmáry Nóra |
Szathmáry Nóra vagyok, 11.c osztályos tanuló. Fő tantárgyam a német, második idegen nyelvem az angol. Nagyon szeretek különböző nyelveket tanulni és beszélni. Talán ebből fakad, hogy a Diáktanácsban főként a kommunikációs feladatokból szeretem kivenni a részem. |
|
Dallos Dominika |
Dallos Dominika vagyok, a 11.d osztály angol részébe járok. Ez az első évem DT-sként, remélem, jól tudok majd együtt dolgozni a többiekkel. Iskolán kívül úszom. |
|
Garai Luca |
Tizenkettedikes vagyok az Árpád angol tagozatán, legtöbbször az F08-as teremben, illetve a könyvtárban vagyok fellelhető, osztályomban én töltöm be a gazdasági felelős szerepét. Tavaly lettem „hivatalos” DT-s, emellett évek óta tagja vagyok a DiÁM-nak és a suli kórusának. Örülök, hogy része lehetek az Árpád közösségének, igyekszem minél több Diáktanács által szervezett eseményen ott lenni. |
|
Kovács Becca |
Kovács Becca vagyok, 17 éves, a 12.a osztály tagja, ezen kívül DT-s, kórusos, valamint a suliújságban is ügyködöm néha. Fő hobbim az angol nyelv, főképp könyvek, sorozatok és filmek formájában. A DT-n belül a kommunikációsok csoportjába tartozom. |
|
Nemecskó Júlia |
Nemecskó Júlia vagyok, 12.b-s. Szeretek közösségben lenni, olvasni, énekelni, társasozni, programokat szervezni. Múlt évben az Amfi Kupa kapcsán gyakran hallhattatok felőlem. Ötödik éve vagyok DT-s a rendezvényszervező csoportban. |
|
Csicsó Nóra |
Csicsó Nóri vagyok, jelenleg az iskola Diáktanácsának elnöke. Én ugyan csak 3 éve vagyok tagja ennek a fantasztikus közösségnek, de azonnal beszippantott és magával ragadott, így hatalmas lelkesedéssel állok minden elénk gördülő akadály elé. Rengeteg segítséget kapok a többiektől, és ebből mindig erőt tudok meríteni. Igazi barátokat találtam itt. Elnökként nem vagyok egyik bizottságnak sem tagja, de mindegyiket igyekszem átlátni, és ahol tudok, segíteni. Szabadidőmben táncolok, és próbálok minél több időt a szeretteimmel tölteni. Ha bármi kérdésetek van, forduljatok hozzám bizalommal! |
|
Juhász Krisztina |
Juhász Kriszti vagyok, a 12.c osztály tanulója. Fél éve kerültem be az DT rendezvényszervező szekciójába, de különböző iskolai programokon már korábban is mindig szívesen részt vettem. Érdekel a történelem és a pszichológia. Szabadidőmben leginkább a barátaimmal vagyok, olvasok vagy filmet nézek. |
|
Orgován Géza |
Orgován Géza vagyok, a 11.d osztály DT-s tagja. Osztálytermem a 206-os. 9. osztály óta én képviselem az osztályomat a DT-s ügyeket illetően, így ha van kérdésetek, valószínűleg tudok válaszolni. Régebben a karaokekat csináltam, mostanában pedig a képeslapküldéseket a különböző jeles alkalmak során. Emailcímem a következő: orgo29@gmail.com |