1034 Budapest, Nagyszombat utca 19. | Telefon/fax: (+36 1) 388-7120
Főoldal » Matematika munkaközösség » Rátz tanár úr életműdíjban részesült Mezei István tanár úr

Rátz tanár úr életműdíjban részesült Mezei István tanár úr

A Rátz tanár úr életműdíj egyik díjazottja 2017-ben dr. Mezei István, aki 1987-től 2017-ig volt iskolánk matematikatanára. Súlyos betegség után november 4-én bekövetkezett halála miatt sajnos személyesen már nem vehette át a kitüntetést. A november 29-én, a Magyar Tudományos Akadémián megtartott ünnepségen fia, Mezei Bálint (iskolánk volt diákja) vette át a díjat.

A tanár úrról a díjátadón elhangzott méltatásból idézünk:
“Dr. Mezei István 1969-től 2017-ig az ELTE TTK Analízis tanszékén dolgozott tanársegédként, majd adjunktusként. Egyetemi állása mellett 1987-től 2017-ig az Óbudai Árpád Gimnázium óraadó tanára volt.
Munkáját mindig a pontosság, a precizitás, a diákok és kollégák tisztelete, szeretete jellemezte. Tanóráinak jó hangulata és kiemelten jó hírneve miatt órái mindig vonzották a diákokat. Mindig a diákok képességeihez igazította magyarázatainak mélységét, minden diákkal szemben teljesíthető, korrekt és egyben motiváló elvárásokat fogalmazott meg.
Aktívan kivette részét a tanórákon túlmutató tevékenységekből is. 1984-től 1995-ig az Arany Dániel matematikaverseny kezdő kategóriája bizottságának tagja volt. Bármikor lehetett rá számítani versenyek, kirándulások kísérő tanáraként, ahol nyugalmával, kitartásával, jó kapcsolatteremtő képességével kivívta a kollégák és a tanulók szeretetét.
Rendszeresen foglalkozott a speciális figyelmet igénylő, így a kiemelkedően tehetséges tanulókkal is. Sok diákja jutott be a nemzetközi diákolimpia, az OKTV és a különböző országos versenyek döntőibe. Ugyanakkor senkit nem hagyott az “út szélén”, mindig törekedett arra, hogy a nehezebben haladókat egyéni módszerekkel zárkóztassa fel a közösséghez.
Közvetlensége, természetes viselkedése, örökké mosolygós szeme üde színfolt volt a gimnáziumi mindennapok során. Hatalmas tárgyi tudása emberséggel, szerénységgel, életszeretettel és empátiával párosulva életre szóló tudást adott tanítványainak.”

Büszkék vagyunk rá és hálásak vagyunk neki, hogy harminc éven keresztül a kollégánk volt!