1034 Budapest, Nagyszombat utca 19. | Telefon/fax: (+36 1) 388-7120
Főoldal » Felvételi eljárás 2019/20 » Regisztráció november 20-ai nyílt napunkra (2019/20)

Regisztráció november 20-ai nyílt napunkra (2019/20)

Nyílt napunkat november 20-án (szerdán) tartjuk. Ekkor összesen legfeljebb négy óra meglátogatására lesz lehetőség 8:30 és 12:30 között. Összesen 40 látogatható tanórát illesztettünk a nyílt nap programjába. A leendő osztályfőnökök által tartott órákat külön jelezzük. Ezeken kívül valamennyi órában lehetőség van találkozni, beszélgetni az iskolai diáktanács képviselőivel, s tőlük tájékozódni iskolánkkal kapcsolatban. Vezetői konzultációt tart a negyedik órában Gyimesi Róbert igazgató, a második órában pedig Koncz Levente beiskolázásért felelős igazgatóhelyettes. Ezekre az órákra is kérjük, hogy regisztráljanak az érdeklődők. Végül az első óra előtt (7:30-tól) vagy a negyedik óra után (12:30-tól) lehetőség van részt venni egy iskolabemutató körsétán.

A nyílt napról, a meglátogatható órákról és a regisztrációról további részletes információkat itt olvashatnak.

A regisztrációs űrlapot itt találják. A jelentkezéseket kizárólag ezen űrlap segítségével, beérkezésük sorrendjében fogadjuk és vesszük figyelembe. A jelentkezők számát folyamatosan nyomon követjük, és ennek függvényében módosítjuk a (még) látogatható órák kínálatát. A sikeres regisztrációról visszaigazoló emailt küldünk mindenkinek november 15-ig.