Köszönjük, hogy adójuk 1%-át 2019-ben az Árpád Gimnáziumért Közhasznú Egyesületnek ajánlották. Ennek köszönhetően – ígéretünkhöz híven – jelenleg folyik az érettségi termek és a déli fekvésű tanári szobák felszerelése légkondicionáló berendezésekkel. tovább olvasom »
Érettségi feladatok megoldása a köztévében
Az érettségi vizsgák első három napján M1 csatorna egy-egy szaktanár segítségével bemutatta az aznapi középszintű érettségi feladatsorok megoldását. A három "nagy" vizsgatárgy közül két esetben is árpádos tanárok működtek közre a műsorban: a matematikaérettségi megoldásait Számadó László tanár úr, a történelemérettségi megoldásait pedig dr. Nánay Mihály tanár úr ismertette. tovább olvasom »
Elmarad a nyári német nyelvi tábor
A nyelvi tábor sajnos elmarad a meghirdetett időpontban a járványügyi helyzet miatt. tovább olvasom »
Ballagás
Tudjuk, hogy az árpádos ballagás nem pótolható. Az élet és a járvány úgy hozta, hogy idén ezt az eredeti időpontban és a megszokott külsőségekkel nem tudjuk megtartani. Ezekben a pillanatokban mégis Rátok gondolunk és lélekben Veletek vagyunk, kedves Végzős diákjaink. És hogy ennek látható jelét is adjuk, fogadjátok szeretettel az itt megtekinthető kis összeállítást. tovább olvasom »
Tájékoztató az írásbeli érettségi vizsgák lebonyolításáról
Az írásbeli vizsgákra vonatkozó fontos információkat az innen letölthető dokumentumban gyűjtöttük össze, különös tekintettel azokra a lépésekre, melyek a vizsgázók és a felügyelő tanárok lehető legnagyobb biztonságát hivatottak szolgálni. tovább olvasom »
Lezárult a Tévhitek című alkotópályázat
A pályázatra összesen negyvenöt pályamunka érkezett. Kiemelkedő teljesítményt nyújtott 10 tanuló, dicséretben részesült 22 tanuló. Ők a munkájuk szöveges értékelését e-mailben fogják megkapni. A fődíjat megosztva Koncz Levente 10.c, Koncz Julianna 12.d és Koncz Endre 9.d osztályos tanulók nyerték. Alkotásaik itt megtekinthetők. tovább olvasom »
Diáktanács-tábor 2020-ban is
Egy héttel a küldöttgyűlés után, február 22. és 24. között került sor a már hagyományos DT-táborra. A tábor résztvevőinek tapasztalatait Horváth Ábel, a diákönkormányzat kommunikációs ügyekért felelős, újonnan megválasztott alelnöke foglalta össze. tovább olvasom »
Lezajlott a diákönkormányzat küldöttgyűlése
2020. február 14-én került sor diákönkormányzatunk éves küldöttgyűlésére. A résztvevők tapasztalatait Dózsa Levente, 10.b osztályos tanulónk foglalta össze az Árpád Lapok számára. tovább olvasom »
Tájékoztatás a matematikatáborról
Az idei (március 26-28. között tervezett) matematikatábort a körülményekre való tekintettel március 11-én lemondtuk, illetve bizonytalan időre elhalasztottuk. A befizetett díjakat teljes mértékben visszatérítjük, amint az iskolai oktatás folytatódik. tovább olvasom »
Árpádos győzelem a fizika és az informatika OKTV-n
A 2019/20-as tanév Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyein két tantárgyból is árpádos győzelem született. A fizika OKTV II. kategóriájának győztese Marozsák Tádé, 12.b osztályos tanulónk. Felkészítő tanára Gärtner István. Az informatika OKTV II. kategóriájának (programozás) győztese pedig Varga Péter, 11.b osztályos tanulónk. Felkészítő tanára Sztojcsevné Fekete Mária. tovább olvasom »
Nyári vitorlástábor Alsóőrsön
A gimnázium idei vitorlástábora 2020. július 26-tól augusztus 1-ig lesz Alsóörsön, az ELMŰ vízisporttelepén. Részletes információk és jelentkezési lap. tovább olvasom »
A Pálmay Lóránt matematikaverseny végeredménye (2020)
A Pálmay Lóránt matematikaverseny végeredménye (az Óbudai Árpád Gimnáziumban versenyzők körében) innen letölthető. tovább olvasom »
Matematika tábor 2020
Az Árpád Gimnázium matematika táborát 2020. március 26-28. között rendezzük Cegléden. A jelentkezéshez szükséges információk innen letölthetők. Jelentkezési határidő: február 7. tovább olvasom »
Matematika háziverseny II. forduló
A 2019/20-as matematika háziverseny 2. fordulójának feladatai. tovább olvasom »
“Tiszán innen, Dunán túl” Népdaléneklési verseny
Ismét kiemelt arany minősítést ért el a verseny kerületi fordulóján iskolánk két együttese tovább olvasom »
A Pálmay Lóránt matematikaverseny írásbeli fordulójának eredménye (2020)
A Pálmay Lóránt matematikaverseny írásbeli fordulójának eredményéről és a szóbeli fordulóba behívott versenyzők névsoráról szóló közlemény itt olvasható. tovább olvasom »
A Pálmay-verseny feladatai és megoldásai (2020)
A feladatsor letölthető innen, a megoldókulcs pedig innen. tovább olvasom »
Árpádos alpolgármestere lett Óbuda-Békásmegyer Ifjúsági Önkormányzatának
December 4-én vették át megbízóleveleiket Kiss László polgármestertől Óbuda-Békásmegyer Ifjúsági Önkormányzatának tisztségviselői. Tanulóink közül Együd Emma Óbuda-Békásmegyer ifjúsági alpolgármestereként, Kovács Zsuzsanna pedig képviselőként kapcsolódik be a közös munkába. tovább olvasom »
Kerekasztal-beszélgetés a pályaválasztásról
2019. december 6-án újabb kerekasztal-beszélgetést szervezett az osztályfőnöki munkaközösség vezetője, Molnárné Vámos Katalin, hogy a 10-11-12. évfolyam diákjainak segítséget nyújtson az iskola a fakultáció- és pályaválasztás terén. tovább olvasom »
Pálmay Lóránt matematikai tehetségkutató verseny (2020)
A Pálmay Lóránt matematika tehetségkutató verseny meghirdetése hatodik osztályos tanulók részére. tovább olvasom »
Tévhitek – és azok cáfolata alkotópályázat 2019/2020
Elkészült az idei alkotópályázat anyaga. tovább olvasom »
Testvérkönyvtárak
Évek óta "testvérkönyvtári" kapcsolatban vagyunk a Berzsenyi Dániel Gimnázium könyvtárával tovább olvasom »
A Nemzeti Énekkar és a kórus fellépése
Október 10-én az Óbudai Árpád Gimnázium kórusa részt vett a Budapest Music Centerben megtartott előadáson tovább olvasom »
Jó tanuló, jó sportoló
November 5-én adták át az óbudai "Jó tanuló, jó sportoló" ösztöndíjakat és okleveleket. Tanulóink közül kilencen részesültek az elismerésben. tovább olvasom »
Amfiteátrum kupa matematikaverseny (2019)
2019. november 15-én (pénteken) rendezzük meg az ötödik és hatodik osztályosok számára kiírt XXVI. Amfiteátrum Kupa matematikaversenyt. Részletek és nevezési lehetőség. tovább olvasom »
NKE Óbudai Árpád Gimnázium NKE Óbudai Árpád Gimnázium