Az őszi érettségi vizsgákra való jelentkezéssel kapcsolatos összes információ itt érhető el. tovább olvasom »
Szavalóverseny felhívás
Ebben a tanévben is megrendezzük hagyományos iskolai szavalóversenyünket, mely Sinkovits Imre, a Nemzet Színésze, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, egykori árpádos diák emlékét őrzi. tovább olvasom »
Arany János Irodalmi Verseny
A tatai Eötvös József Gimnázium a 2024/2025-ös tanévben is meghirdeti országos versenyét, melynek névadója Arany János. tovább olvasom »
Prométheusz-díjat kapott Vankó Péter tanár úr
Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat 2024-ben a Prométheusz-díjat Vankó Péternek adományozta, aki 1991 és 2007 között volt az Árpád Gimnázium fizikatanára. A díj annak a személynek adományozható, aki országos hatással járult hozzá a fizikai műveltség terjesztéséhez. tovább olvasom »
Öregdiák-találkozó
Mindenkit szívesen látunk az Árpád Gimnázium öregdiák-találkozóján március 12-én, kedden 18 órától. Megtekinthető az iskola nemrég befejeződött átépítését bemutató kiállítás. tovább olvasom »
Karádi Károly Természettudományi Verseny 2024
Gimnáziumunk az idén is megrendezi a nagy népszerűségnek örvendő Karádi Károly Természettudományi Versenyt. Részletes információk és jelentkezési lehetőség. tovább olvasom »
Fakultációs tájékoztató a 2024/25-ös tanévre
A tizedikes diákok és szüleik számára az Óbudai Árpád Gimnázium fakultációs kínálatáról és a fakultációválasztás helyi szabályairól (2024-2026) szóló tájékoztató innen tölthető le. tovább olvasom »
Árpádos diákok a Duna TV ünnepi műsorában, október 23-án
Iskolánk diákjainak részvételével készült el a Duna TV új, az 1956-os forradalomról szóló (visszanézhető) ismeretterjesztő filmje. tovább olvasom »
Felavattuk az Árpád Gimnázium új tornatermét
2023. október 18-án ünnepélyesen felavattuk iskolánk végre elkészült új tornatermét. tovább olvasom »
Angol háziverseny I. forduló – linkek az online tesztekhez
A teszteket csak október 9-én 7:30-tól 20 óráig lehet elérni. tovább olvasom »
Elhunyt Tellér Gyula
Szomorúan értesültünk róla, hogy 2023. május 25-én életének 88. évében elhunyt Tellér Gyula, egykori öregdiákunk, Széchenyi-díjas szociológus, a szociológiai tudomány kandidátusa, József Attila-díjas műfordító, tanár, országgyűlési képviselő. tovább olvasom »
Workshop a forgatókönyvírás titkairól
Ha nyár, akkor már hagyománnyá vált, hogy filmes tábort tartson a lelkes árpádosoknak az ÁMÖK. Filmet nem lehet a semmiből ... tovább olvasom »
Parkolási lehetőség a szóbeli felvételi vizsgák alatt
Az iskola udvarán parkolási lehetőséget biztosítunk a szóbeli felvételi vizsgára autóval érkezőknek. tovább olvasom »
Öregdiák-találkozó
Idei öregdiák-találkozónkat március 14-én (kedden) este 18 órára terveztük, de az épület – közel 3 évi átépítés után – még mindig nincs kész, tehát műsorral nem tudunk készülni. Ha azonban valamelyik osztály szeretne találkozni valamelyik tanteremben, erre van lehetőség. tovább olvasom »
Karádi Károly Természettudományi Vetélkedő 2023
Gimnáziumunk az idén is megrendezi a nagy népszerűségnek örvendő Karádi Károly Természettudományi Versenyt. Részletes információk és jelentkezési lehetőség. tovább olvasom »
Fakultációs tájékoztató a 2023/24-es tanévre
Tájékoztató a tizedikes diákok és szüleik számára az Óbudai Árpád Gimnázium fakultációs kínálatáról és a fakultációválasztás helyi szabályairól (2023-2025). tovább olvasom »
Segítség az ukrajnai menekülteknek
Az orosz megszállás alól nemrég felszabadított Herszon megyei gyermekek és kísérőik 10 napot tölthettek a közelmúltban Sátoraljaújhelyen. Iskolánk tanulói adományokkal járultak hozzá a program sikeréhez. tovább olvasom »
Elhunyt Kovács Emil tanár úr
Szomorúan értesültünk róla, hogy 2022. december 11-én, életének 90. évében elhunyt Kovács Emil tanár úr, aki 1981 és 1994 között matematikát, fizikát és technikát tanított az Árpád Gimnáziumban. tovább olvasom »
Rácz Kristóf (2013B) öregdiákunk kutatásairól
Érdekes híradást kaptunk 2013-ban a speciális matematika tagozaton végzett diákunk, Rácz Kristóf egyetemi és tudományos pályafutásáról. tovább olvasom »
Gólyatábori információk
A gólyatáborral kapcsolatos fontos információkat itt találják. tovább olvasom »
Öregdiák-találkozó és ballagás
Sajnálattal értesítjük régi árpádos diákjainkat, hogy a március 8-ra tervezett öregdiák-találkozó idén (is) elmarad, részben a járványhelyzet miatt, részben pedig azért, mert az épület az átépítés miatt nem alkalmas vendégek fogadására. Ugyanezen okból nem tudjuk vendégül látni az április 29-i ballagáson sem a 25 és 50 éve érettségizett diákokat. tovább olvasom »
Adományok az ukrajnai menekülteknek
Iskolánk is részt vett és továbbra is részt vesz az ukrajnai háború menekültjeinek szervezett adománygyűjtésben. tovább olvasom »
Adománygyűjtés az ukrajnai menekülteknek
A síszünet után iskolánk is csatlakozik a Baptista Szeretetszolgálat, ill. a Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium kezdeményezéséhez, és gyűjtést szervez a háború elől menekülők számára. tovább olvasom »
Második idegen nyelv választása
Információk a második idegen nyelv választásáról a 8. évfolyamon tanuló diákjaink szülei számára és jelentkezési űrlap. tovább olvasom »
Fakultációs tájékoztató a 2022/23-as tanévre
Tájékoztató a tizedikes diákok és szüleik számára az Óbudai Árpád Gimnázium fakultációs kínálatáról és a fakultációválasztás helyi szabályairól (2022-2024). tovább olvasom »
NKE Óbudai Árpád Gimnázium NKE Óbudai Árpád Gimnázium